A Foodwatch német fogyasztóvédelmi szervezet folyamatosan górcső alá veszi azokat a termékeket, melyeket félrevezető szlogenekkel reklámoznak. Az emberek jóhiszeműen abban a tudatban fogyasztják például az Actíviát vagy a Kinder tejszeletet, hogy ezzel tesznek valamit az egészségükért. A magasabb ár pedig inkább meggyőző erővel bír, hiszen azt gondolják sokan, a jótékony és valós hatás miatt emelkedik ki a többi közül árban is.
A Foodwatch minden évben olvasói szavazatok alapján díjat ad a legfélrevezetőbb termék gyártójának és természetesen építő kritikája mellett ésszerű, vásárló- és egészségbarát javaslatokkal látja el. Az idei győztes a Kinder tejszelet, tavaly a Monte tejital, előtte pedig a Danone Actimel volt.
A Foodwatch idei “nagydíját”, az „Arany képvislőfánk”-ot a Kinder tejszelet gyártójának, a Ferrerónak adományozta. Ennek oka, hogy a „könnyű”-nek titulált és étkezések között javasolt „sok tejből és mézből készült” szelet valójában több kalóriát tartalmaz magas cukor- és zsírtartalmának köszönhetően, mint egy csokis tejszíntorta szelet. A Foodwatch ajánlása szerint akkor nem lenne félrevezető a termék ismertetése, ha sima édességnek lenne definiálva.
Második helyezett a Danone Actívia lett. A Danone termékét mindenki ismeri, sőt még azt a bizonyos kimondhatatlan nevű baktériumot, a bifidus actiregularist is többé-kevésbé minden televízió néző megtanulta már, ami minden reklámszpotban mintegy varázsszóként hangzik el. A Danone reklámjai, reklámarcai azt sugallják, hogy egy egészséges, magára valamit is adó nőnek, ezt kell ennie. A reklámkampány elismerésre méltó, hiszen annyira képes beszuggerálni a vásárlókba a csodatévő hatást, hogy még azok is ezt veszik le a polcról, akik nehezen engedhetik meg maguknak. A valóság pedig nem ilyen barátságos. Az Actívia sokkal többe kerül, mint egy sima natúr joghurt, hatása mégsem jobb egy fokkal sem. Semmiféle emésztési zavart nem képes gyógyítani, sem pedig megelőzni jobban, mint a hagyományos társai. A vásárlók pusztán ezt a hatalmas marketingkampányt kénytelenek megfizetni és nem a benne rejlő csodát. Az egészséges étkezéshez senkinek nincs szüksége Actíviára.
A dobogó harmadik fokára a Nimm2 cukorkát választották, melyet gyártója, a Storck, magas vitamintartalmával emeli ki az édességek színes tárházából. Sok gyerek és szülő automatikusan ezt választja, ha már mindenképpen nassolni akarnak, hiszen a reklámok szerint a nimm2 „egészséges”, „értékes”, és a szükséges élelmiszerek közé tartozik. Természetesen ez is csak egy jó reklámfogás, hiszen ez a cukorka sem jobb vagy rosszabb, mint akármelyik másik. Ez a csöppnyi hazugság ötven éve van a piacon.
Tavaly a Monte tejital nyerte el a koránt sem dicsérő címet, előtte évben pedig a Danone Actimel. A Monte tejital amiatt kapta az olvasók legtöbb szavazatát (több mint 30 ezer szavazat), mert cukortartalma a kóláéhoz hasonló, kb. 8 kockacukornyi, azaz 12 %-nyi. Étkezések között javasolták fogyasztását főleg gyerekeknek. A Monte termékekre egyébként általánosságban igaz ez a magas cukortartalom. A tiltakozásnak annyi hatása volt, hogy levették a két étkezés közbeni ajánlás szövegét, és a cukortartalmát is csökkentették 8-ról 7 kockacukornyira. Ami azért valljuk be, még most is nagyon magas.
2009-ben a Danone Actimel kapta a legtöbb szavazatot a legmegtévesztőbb termékek versenyében. Ez a joghurtital szintén mindenki által ismerős, hiszen nap mint nap találkozunk reklámjaival, hirdetéseivel. Állításuk szerint mindennapi fogyasztásukkal növekszik immunrendszerünk ellenálló képessége. A valóságban viszont a natúr joghurtnál sokkalta magasabb áron értékesített joghurtital, hasonlóan a már tárgyalt Actíviához – a magas cukortartalma mellett – semmiféle prémium hatást nem biztosít, ugyanazt tudja csak, mint az egyszerű társai. A Danone sajnos ezzel a termékkel éppen a kisgyerekeket célozza meg, akiket pedig nem etikus egészségesnek titulált cukrozott, méregdrága joghurtitallal itatni.
A gyerekek komoly célcsoportot képeznek a gyártók félrevezetésekor. A különféle édességek, tejtermékek, melyeket az egészséges életmód jegyében reklámoznak magas cukor- és zsírtartalmuk miatt éppen ellenkező hatással bírnak. Például a Kinder csokoládé szelet extra tej- és kalcium tartalmával reklámozza magát. A valóságban viszont egy gyereknek 13 szeletet kellene megennie ahhoz, hogy a napi kalcium szükségletét fedezze belőle. Ha így tenne, akkor az olyan lenne, mintha 48 darab kockacukrot és egy fél csomag vajat is megenne közben. Mindezek tudatában jobban gondoljuk át, milyen termékeket teszük bevásárlókocsinkba legközelebb.
A Danone válasza itt olvasható.
Jó a cikk, ilyesmiket még olvasnék…akár itt.
Köszönjük, akkor mindenképp lesz folytatás
Visszajelzés: Agyonreklámozott helyett inkább szolid natúrkozmetikum « női.test.kultúra
Visszajelzés: Ne Vásárolj Semmit Nap – pénteken « női.test.kultúra
Visszajelzés: Mivel váltsuk ki a cukrot? « női.test.kultúra
Ezek a termékek mindenképp megtévesztőek a reklámjuk alapján, szörnyű, hogy a csokis tejet, a cukorkákat és az egyéb édességeket egészségesnek kiáltják ki, de én még folytatnám a sort a kevésbé ismert, de éppen annyira túlzó és hazug reklámfogásokkal. Vegyük például az cukortartalmukra egyáltalán nem hivatkozó gabonapelyheket, amelyek tápértéke elhanyagolható, kalóriaértéke viszont kiemelkedő. Vagy a fogmosással egyenértékűnek kinyilvánított Orbit cukorkát. És mitől jobb a “nőies” Vitalis bármelyik olcsóbb müzlinél? E reklámját kivéve, természetesen…
Norbi apdet kajákat nem vizsgálta még be senki? Abban vajon mennyi az átverés és a megvezetés és mennyi a valóban egészséges.
Szuper a cikk, csak több emberhez kellene eljutnia.
A Danone reklámarcai kapcsán csak egy gúnyos megjegyzés: ha olyan alakom lesz tőle mint a legutóbbi reklámok arcának, akkor kösz de nem. De egyébként sem élek vele.
Az Actimelnek meg a csomagolása is annyira etikus… valami egy deci löttyért egy csomó műanyag.
A multkoriban össze volt csomagolva 4 db Acktimel “AKCIÓ”-ként.Csakis a kiváncsiság hajtott.A családban ketten annyira rosszul lettünk tőle, hogy egész éjszaka hánytunk és görcsös gyomorfájásaink voltak hasmenéssel fűszerezve. Megnéztem a flakont. Még nem járt le. Rózsaszin lötty…….édes borzalom .. az ize…..Hát nem is tudom megfogalmazni. Nincs több kóstolás !!!!!!
Mielőtt megesztek valami akciós élelmiszert, azelőtt a lejárati dátumát azért meg szoktátok nézni?
Szóval a foodwotch cégnek a górcsöve konkrétan hány élelmiszerkutató, hivatalos teszt névvel, elèrhetőséggel ellátott hiteles szakvéleményt takarja??? egyet se? csak a vásárlók nyálkahártyáját, reklámokkal lugozott szellemiségét ??? magyarán nulla értékű cikk, amiből az egészségét szem előtt tartóknak ez az írás gumicsont. …
Én utánanéztem, és 117 ezer fogyasztó (nem feltétlen jelent vásárlót) szavazottt arról, hogy melyek azok a termékek, mellyel becsapva érzik magukat. Vagyis ezek az emberek felfogják, elolvassák és megértik, mit jelent 60 % zsír- vagy cukortartalom egy tejszeletben… ehhez nem kell szakértőnek lenni.
Engem nem érdekel hogy mennyire hizlal, ezért van a kézilabda, nyugodtan ehetek bármit amit csak megkívánok
– és mindenki azt mondja hogy egyek mert elfúj a szél -_- -
Tudod Tilla ,hozzád hasonló “elfúj a szél” típusú emberek is meghalnak a szívüket elzáró hatalmas érszűkülettől amit az ésszerűtlen táplálkozás okoz. A kilóig száma nem egyenlő a vérzsírszinted számával………..
A cikk alapvetően jó, de ha már megtévesztésről ír a szerző, akkor ne tévesszen meg. Az Activia egyáltalán _nem_kerül_ többször annyiba, mint a többi élőflórás joghurt. Max. 20 Ft-tal olcsóbban tudok venni másikat, de jártam már úgy is, hogy épp az Activia volt a legolcsóbb a boltban. Én is azt tapasztaltam, hogy nem jobb a többinél, de nem is rosszabb.
Nimm2 tele van mindenféle növénnyel mint pl csalán- ezt nem tudtuk – a barátomnak bedagadt a torka, arca tőle…majd nem megfulladt- zöld allergiások vigyázzatok
Engem nem érdekel, mi mennyire egészséges, meg milyen az emésztésre gyakorolt hatása, de mutasson valaki meg egy olyan finom, sima natúr joghurtot, mint az Activia (nem az édes vagy milyen, a sima natúr)! Az ember fogyaszza azt, ami jólesik, meg ami a pénztárcájából kifér, ki akar itt örökké élni?
Bocsi, “meg egy” helyett “még egy”
például a sima házi natúr joghurt tök finom
biztos van olyan jó mint az activia. vagy mi.
Sziasztok!!
Ti még veszitek az egészséges joghurtot?????
Én Magam csinálom és ez biztos finom!!! Bióóóóóóó ha úgy csinálom és tuti benne van az amit a többiben kritizáltok!!!!!!
Én már tudom mit veszek!!
Mi az egészséges?!
Visszajelzés: Az idei év legnagyobb reklám-hazugságának a HiPP instant teákat választották « női.test.kultúra
Visszajelzés: Gabonapehely vagyis édesség… « női.test.kultúra
Visszajelzés: A gyerektej nem gyereknek való « női.test.kultúra
hát én azt hitem hogy ez az activia ez egy kicsit fogyaszt de látom hogy nem
Visszajelzés: Kik olvasták a blogot 2012-ben? « női.test.kultúra
Azért erre a listára bőven felkerülhetnének a Cappy gyümölcslevek is, nagyon durva a cukortartalmuk.
Hát, igen. Erre a listára még nagyon-nagyon sok dolog felkerülhetne. Nem nálunk, igaz, hanem a tudatos fogyasztásban előrébb járó Németországban folyamatosan vannak kampányok, és ahogy időm engedi, ezekről is beszámolok majd itt.