A főtt kukorica egyszerű titka

Akármennyire is pofon egyszerűnek tűnik a főtt kukorica elkészítése, mégis több ponton is el lehet rontani.  Kezdve onnan, hogy a városi emberek java része nem tud különbséget tenni csemege és takarmány kukorica között, így könnyen becsaphatják őket, de maga a főzés ideje, mikéntje is rejteget buktatókat. Aki szereti a főtt kukoricát, néhány praktikus trükkel felvértezve könnyen a főtt kukorica mesterévé válhat.

Vásárlás, kiválasztás

Az első és a legfontosabb, hogy valódi csemegekukoricát vásároljunk, s természetesen frisset.  Sajnos gyakran előfordul, hogy nem főzni való csemegekukoricát, hanem a takarmány célra termesztett kukoricát próbálják eladni, ami zsenge korában eléggé hasonlít a csemegekukoricára, de különös ismertetőjegye, hogy a csöve nem fehér, hanem rózsaszínes, pirosas. Ez elég rágós, keményebb és ízetlenebb fajta, ne vegyünk ilyet. Ezt úgy tesztelhetjük, ha a külső leveleket kissé lehúzzuk, s máris kikandikál a cső vége. Egyúttal a frissességet is nézzük meg, amiről egyfelől a külső héjak messziről árulkodnak (ha nem elég rugalmas, hanem inkább fonnyadt, már nem is jó), másfelől a fénylő, csillogó, s apróbb szemű kukoricákat válasszuk ki. A tökéletes kukoricát tejes kukoricának is szokták nevezni, azért, mert a szemekben lévő fehéres, tejes nedvek árulkodik a zsenge és édes állapotáról. Minél frissebb, és zsengébb egy kukorica, annál édesebb az íze, mert akárcsak a zöldborsó, leszedése után időarányosan bomlik le belőle a cukor.

Főzés

Elkészítése könnyű, de szintén néhány egyszerű dologra oda kell figyelni. Hántsuk le a leveleit és a kukoricahajat, s az egészséges belső leveleket mossuk meg. A levelek egyik felét tegyük a lábos aljára, erre helyezzük rá a kukoricákat, majd a tetejükre újabb réteg héj kerüljön. Én a kukoricahajat vagy, ahogy sokan mások mondják, bajuszt is bele szoktam tenni, mert finom ízt ad a lének és egészséges is.

A főzésnél a legfontosabb tudnivaló, hogy TILOS SÓZNI! A vizet, mert kemény lesz a kukoricánk. Sózni csak akkor szabad, ha már a kezünkben/tányérunkon a kukorica.  Tipikus hiba még a túlfőzés, sokan azt gondolják, ezt úgy kell csinálni, mint a húslevesnél, s a csöveket fél napig főzik gyöngyöző vízben. Na, így nem lesz sosem finom kukoricánk, mert az idővel csak egyre keményedik és keményedik a kukoricaszem. Forrástól számítva alacsony hőfokon is csak 10-maximum 15 percig főzzük, s a saját levében hagyjuk kihűlni. Tárolni hűtőben saját levében kell, már ha marad belőle.

Tápérték és gyógyhatás

A kukorica nem véletlenül a malacok és a hízó állatok egyik alaptakarmánya, ugyanis igazi kalóriabomba. 100 grammja kb. 100 kcal-t tartalmaz, ami nem kevés, ha azt nézzük, hogy egy csőnél nehéz megállni. A kukoricahaj vagy -bajusz cukorbajok elleni és vizelethajtó, fogyókúrás teakeverékek egyik gyakori összetevője, illetve még húgyúti gyulladások csökkentőjeként is ismert.

Mindezek tudatában érdemes ellátogatni a piacra és vásárolni pár csövet, amelyből könnyen és gyorsan, finom és egészséges ételt készíthetünk.

About these ads

3 hozzászólás a(z) “A főtt kukorica egyszerű titka” bejegyzéshez

  1. Szerintem a picacon úgy lehet egyérteműen eldönteni, hogy a kukorica finom lesz-e főzés után is, hogy 1 szemet meg kell kóstolni. A jó kukorica ugyanis frissen is fínom. Elég 1 csövet teszelni, ha látszólag egyforma az összes cső (méretben, színben, a frisseség mértékében) akkor valószínüleg egyazon termelőtől származnak. Új módszerem a főzésnél, hogy szinte csak gőzőlöm a kukoricát. Csak annyi vizet teszk alá, hogy a héjjakat fedje és a kukik alja érjen csak bele. Az eredmény: csodálatosan zamatos kukorica amely nem lesz olyan puha mint a sok vízben főtt, de ha fínom csemege kukoricával dolgozunk, akkor ez nem jelent gondot. Ezzel a módszerrel is bőven elég a forrástól számított 15 percig főzni (gőzőlni).

  2. Gyerekkorunkban is megettük a zsenge finom kukoricát NYERSEN!!!

    Ne főzzünk olyat, amit nem muszáj, tessék szíves enzimdúsan táplálkozni, (az enzimek 40-50 fokon elpusztulnak…)
    akár a csőről is le lehet enni a finom nyers szemeket, akár késsel levágva, kedvünk szerint ízesítve NYERS KUKORICA KRÉMLEVEST is turmixolhatunk!
    Jó étvágyat:)

  3. Ha génkezelt (van rá jó esély), ha tiszta vegyszeres (műtrágya, permetszer), már tök mindegy, hogy az a kukorica nyers vagy sem…Nem minden nyers az, aminek látszik…

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s