Filed under Rendezvény

Szívből ajánlom: Vidék kaland 2013

Szívből ajánlom: Vidék kaland 2013

Tavaly én is részese lehettem a Vidék kaland elnevezésű programnak, amelynek keretében városi fiatalként egy fiatal gazdához, vagyis inkább gazdaasszonyhoz és családjához költözhettem egy hétre, s ott személyesen is megtapasztalhattam – esetemben a méhészkedés és némi málnázás -, milyen a vidéki, hozzám hasonló korú gazdák élete. A program az AGRYA (Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége) nagy … Egy kattintás a továbbolvasás… ››

BioFach és Vivaness 2013 – nem lehet betelni vele (képes beszámoló)

BioFach és Vivaness 2013 – nem lehet betelni vele (képes beszámoló)

Azok közé tartozom, akiket szinte sokkhatásként ért a világ egyik legnagyobb biokiállításán és vásárán, a BioFach-on és a Vivaness-en való részvétel. Két egész napos ottlét után is nehezemre esett a harmadik napot is nem ott tölteni, és helyette inkább kicsit kirándulni, turistáskodni a környéken. Kezdjük ott, hogy a szervezés nagyon jó volt, és ahogy az … Egy kattintás a továbbolvasás… ››

Ilyen egy hazai szervezésű TEDx

Ilyen egy hazai szervezésű TEDx

Pár nappal az első magyar női TEDx konferencia előtt meghívást kaptam, hogy bloggerként látogassak el én is az eseményre. Mondanom sem kell, örültem a lehetőségnek, én is saját vállalkozásom elindításán ügyködöm már egy ideje. Hogy az is tudja hova tenni ezt a rendezvényt, aki most hall róla először, elmondom, hogy 1984-ben Kaliforniából indult kezdeményezésről van … Egy kattintás a továbbolvasás… ››

Magyar TEDxWomen konferenciát tartanak december 2-án

Magyar TEDxWomen konferenciát tartanak december 2-án

Jaksity Kata műsorvezető, Kardos-Horváth János, az egykori Kaukázus és a K2 zenekar frontembere, Kriston Andrea, az intimtorna módszerének kifejlesztője és Nagy Andrea, a Séta Dévára egyik megálmodója is előad az első élő magyar TEDxWomen konferencián most vasárnap. A kifejezetten női témákat körüljáró TEDxSomlóiStWomen nevű független TEDx-rendezvény az idei, Washingtonban megrendezett kétnapos TEDxWomenhez kapcsolódik. A központi … Egy kattintás a továbbolvasás… ››

2. Tudatos Életvitel Nap, kedvezmény a blog olvasóinak

2. Tudatos Életvitel Nap, kedvezmény a blog olvasóinak

December 1-én szombaton megrendezésre kerül a második Tudatos Életvitel Nap, melyen többek között egészséggel, párkapcsolattal, karrierrel kapcsolatos előadásokat lehet meghallgatni, és a LifeDirector (ingyenes) életmód program filozófiája is bemutatásra kerül. A blog olvasói féláron 3000 Ft helyett 1500 Ft-ért vásárolhatják meg a jegyüket. Mindenkit szeretettel várunk! Egy kattintás a továbbolvasás… ››

Tájház nyílt Kunadacson a kiskunsági régióról és a gyógynövénygyűjtésről

Tájház nyílt Kunadacson a kiskunsági régióról és a gyógynövénygyűjtésről

 A régiót és a régióban található gyógynövényeket bemutató tájház nyílt Kunadacson, a helyi önkormányzat és a CENTRAL EUROPE Programme támogatásával, a Traditional and wild projekt keretein belül. A tájházban bemutatják a régi gyógynövénygyűjtési hagyományokat, valamint azt is, hogy napjainkban hogyan lehet felhasználni a természetvédelmi területeken gyűjthető növényeket. „A tájház első teremében a kiskunsági régiót mutatjuk … Egy kattintás a továbbolvasás… ››

Családi bringatúra a Kis-Balatonon – szeptember 8-án indulás

Családi bringatúra a Kis-Balatonon – szeptember 8-án indulás

A Tüskevár című regény ihletadója a Kis-Balaton berekje, amely mára egy izgalmas és gyerekbarát családi program helyszínének ideális állomása lehet. A szeptember 8-én, szombaton 10 órás kezdettel rajtoló Karos-Spa Kis-Balaton családi túra Zalakarosról kiindulva egy könnyű, 33 kilométeres kerékpár túra, mely során felfedezhetjük ezt a varázslatos vidéket. Az őszi kellemes időjárás, a madárvonulások miatt látható … Egy kattintás a továbbolvasás… ››

Már több mint harminc sportágat próbálhatnak ki az érdeklődők ingyenesen

Már több mint harminc sportágat próbálhatnak ki az érdeklődők ingyenesen

Augusztus 2-án ismét Sportos Csütörtököt rendez a Médiaunió Alapítvány, amelynek budapesti programjai is egyre sikeresebbek. Az egyik program szervezője én leszek, 17:30-tól a 13. kerületi Jász utca-Tahi utca sarkáról elsősorban kisgyerekes szülőkkel és gyerekeikkel (de gyerek nélkül is lehet ám jönni!) kerékpártúrázunk egyet a Népszigetre, ahol meglátogatjuk és megetetjük a kecskéket, tyúkokat, kacsákat, libákat, sétálunk … Egy kattintás a továbbolvasás… ››

Duna Maraton is completed

Duna Maraton is completed

Vasárnap a kábító hőségben (árnyékban 41 Celsius fokot láttunk) sikerült teljesítenünk a magyar mountain bike-osok klasszikus versenyét, a Duna Maratont, amely Visegrádról indult, és esetemben papíron 32 km távot jelentett természetesen hegyre fel és onnan lefelé. Kb. három éve hallottam először erről a versenyről, akkor még fel sem merült, hogy egyszer én is ott lehetnék, … Egy kattintás a továbbolvasás… ››

Méz és méhek –egy kalandor oknyomozása

Méz és méhek –egy kalandor oknyomozása

Újságíróként nem bírtam magammal, és nem kímélve a háziakat, a Vidék Kaland során Varga Adrienn nógrádi méhészetében töltött idő alatt folyamatosan tettem fel a kérdéseimet, s néhány kényesebb kérdésre is választ reméltem. Kaptam is. Először is inkább alap információkat, adatokat kérdezgettem, így megtudtam, hogy egy méhkaptárban egy család lakik, akik kb. ötvenezren vannak. Az anyaméh … Egy kattintás a továbbolvasás… ››

Levendula – a könnyen bio és sokoldalú virág

Levendula – a könnyen bio és sokoldalú virág

Nekem az egyik kedvenc növényem a levendula, illata, lilás kékes virágai, aromája és gyógyhatása mind mellette szólnak. Kis kertemben is van belőle egyelőre csak két bokor, aminek virágait olyan nehéz szívvel vágom le nyár közepén. Pedig muszáj, mert ezzel segítem a növény növekedését, és így még esély is van, hogy ősszel másodvirágzása legyen. Kezdőknek is … Egy kattintás a továbbolvasás… ››

Vidék Kaland- beszoktatás traktorral, tehenekkel, csirkékkel

Vidék Kaland- beszoktatás traktorral, tehenekkel, csirkékkel

Már hetek óta tudom, hogy beválogattak a Vidék Kaland résztvevői közé, s nagyon vártam, hogy elkezdődjön végre. A bemutató nap helyszíne annyira nem is számított, csak azt akartam, hogy legyenek állatok, növények, traktorok, bármi, ami a vidéki életbe utaztat. Titkos romantikus vágyaim egyike, hogy én is csak akkor kerülök kapcsolatba a várossal, a tömeggel, a … Egy kattintás a továbbolvasás… ››